Friday 18 November 2022

A legmegfelelőbb világítástechnikák illemhelyiségekbe

A legmegfelelőbb világítástechnikák illemhelyiségekbe

Számomra a legpraktikusabb világítás egy mosdóban, a mozgásérzékelővel ellátott lámpa. Elsőre furcsán hangozhat, többnyire kültéri lámpáknál szokták ezt a módszert használni. Ám gondoljunk csak bele, hogy sürgető dolgunk közepette, nem azzal kell vacakolnunk, hogy melyik kapcsolóval tudjuk a lámpát felkapcsolni a toalettben, hanem amint betesszük a lábunk a helyiségbe máris világosság terem. Éjszakánként is roppant hasznosnak bizonyulhat, az ilyen fénytechnikával felszerelt illemhelyiség, velem is sokszor előfordul, hogy a sötétbe botorkálva, hosszasan tapogatózom a falon, mire megtalálom a villanykapcsolót. Azoknak is praktikus lehet ez a megoldás, akik hajlamosak elfeledkezni a lámpa lekapcsolásáról, hiszen ezek néhány perc elteltével maguktól kikapcsolnak.

Egy másik, szintén nagyon hasznos megoldással egyik ismerősömnél tett látogatás során szembesültem. Igénybe kellett vennem a mosdó, amikor felkapcsoltam a lámpát egyszer csak megszólalt valami búgó hang. Először azt hittem, hogy a lámpa ad ki ilyen furcsa hangot, végül kiderült, hogy amikor felkapcsoltam a világítást egy szagelszívó berendezést is aktiváltam. Ezt a megoldást főleg az ablaktalan toalettekben érdemes bevetni, ahol nem csak a sötétséggel, de a szellőztetéssel is gondok vannak.

Ha az energiatakarékosságot is szem előtt tartjuk, akkor ügyeljünk rá, hogy energiatakarékos izzókkal lássuk el a vécében lévő lámpát. Ezek amellett, hogy kevesebb energiát használnak fel, sokkal időt állóbak más hagyományos izzókkal szemben, ami igen csak hasznos lehet egy ilyen sokszor használatban lévő lámpa esetében.

A lámpák formai kialakítását tekintve, mindenképpen az egyszerűbbek valók a toalettbe, a kristálycsillárt hagyjuk csak meg az ebédlőbe. Tehát a plafonról lelógó, csillár szerű megoldások nem ajánlottak, helyettük az egyszerű burával ellátott lámpákat érdemes felszerelni. A burák színe legyen minél világosabb, áttetszőbb, hiszen ezekben a helyiségekben pont az a lényeg, hogy megfelelően bevilágítsa a teret.

A kicsit extrémebbek a LED-es világítástechnikát is kipróbálhatják, amellett, hogy roppant látványos, energia felhasználás szempontjából is hasznosak, az energiatakarékos izzóknál is kevesebb áramot fogyasztanak. Emellett sokkal természetesebb fényt tudnak varázsolni a helyiségbe, mint más lámpák.

Praktikus, ha a lámához tartozó kapcsoló, nem belül a helyiségben, hanem a külső falon található, így már a megvilágított helyiségbe toppanhatunk be, nem kell bajlódnunk, hogy a sötétben megtaláljuk a kapcsolót.



Előszobai / folyosói lámpák Előszobai / folyosói lámpák Előszobai / folyosói lámpák Hálószobai lámpák Hálószobai lámpák Hálószobai lámpák Beépíthető lámpák Beépíthető lámpák Beépíthető lámpák

Unipro

Unipro

Unipro UP-1459011 áramtovábbító adapter UP-1459011 Unipro UP-1459011 áramtovábbító adapter UP-1459011 Unipro UP-1459011 áramtovábbító adapter UP-1459011 Unipro UP-1459011 áramtovábbító adapter UP-1459011 Unipro UP-1459015 lámpacsatlakoztató UP-1459015 Unipro UP-1459015 lámpacsatlakoztató UP-1459015 Unipro UP-1459015 lámpacsatlakoztató UP-1459015 Unipro UP-1459015 lámpacsatlakoztató UP-1459015

KW1142d33f9ad3bdfec58481067aab06a8

No comments:

Post a Comment

Note: only a member of this blog may post a comment.

tört arany felvásárlás lomtalanítás Fazonarany felvásárlás Tesla autóbehozatal németországból Kristály lámpa